*2. rész: "Valami szörnyű történt!"*

Sziasztok! :D Ahogy ígértem, itt van a 2. rész. Remélem tetszeni fog. Amúgy köszönöm a kommentelőknek, a pipálóknak és a feliratkozóknak hogy olvassák a blogot. Ne feledjetek komizni, pipálni stb. Nem húzom tovább a szót, íme a 2. rész:

*Előző részből: Orsi nem csalódott a megérzéseiben. Benny, a fiú aki már a metrón felfigyelt Orsira, addig követte, amíg be nem érte. Egy séta közben Benny és Orsi jobban megismerték egymást és még az is kiderült, hogy Benny szerepelni fog az X-Faktorban. Az ismerkedés egy kis étteremben folytatódik, ahol Orsi megismeri Benny társait: Szikit, Ya Ou-t és Olivért. Egy rövid beszélgetés után a fiúknak menniük kell, de ezt megelőzően Benny hazakíséri Orsit, ahol lefekvés előtt fura zajok hallszanak és nem más, mint Orsi anyujának a sikítása.*

- Mi van már, anyu? - bújtam ki a puha, meleg ágyamból álmosan.
Mivel választ nem kaptam, gondoltam kiderítem saját magamtól. Letántorogtam a lépcsőn, majd bementem a nappaliba. Szerencsém volt, anyu a fotelba ült.
- Na, mit láttál? Miért kell így sikítani? - kérdeztem passzív-agresszív módon.
- Most leteszem, sajnos fölébresztettem Orsit. - mondta valakinek anyu, majd le is tette a telefont. - Sajnálom. Túlreagáltam a helyzetet. - fordult felém.
- Miféle helyzetet? - kérdeztem meglepődten.
- Ez is része a meglepetésednek.
- Anyu, mondd már mert nagyon fáradt vagyok! - türelmetlenkedtem.
- Szóval... Tudod, én és Márk összeházasodunk. És annyira örülök, épp ma talált helyszínt és időpontot. - mondta boldogan.
- Várj...- valahogy a fáradtság helyét a düh vette át - nem elég, hogy pár hónap alatt elfelejtetted aput, még el is fogadod, hogy ez a semmirekellő legyen a férjed. És ami még rosszabb...
- Te ezt nem értheted meg! - vágott közbe anyu.
- De...anyu..tökéletesen megértelek. Őt választottad apu helyett és helyettem. Vissza fogsz menni Londonba..ugye? - kérdeztem összetörten.
- Igen, de...
- Tudtam...- folytak az arcomon a kövér könnycseppek - életemben egyszer sem voltál mellettem...miért is gondoltam, hogy mától ez másképp lesz?! - kerestem a kijárati ajtót sírva.
- Várj, hova mész? - kiáltott utánam.
- El! - kinyitottam az ajtót és rohanni kezdtem.

Azt sem  tudtam hogy hol vagyok., egyáltalán hogy hova tartok. Csak rohantam zokogva és remélve hogy minél messzebb kerülök. Aztán eszembe jutott egy éppeszű gondolat. Lassítottam az eszeveszett rohanásból és sietősre vettem a lépéseim. Befordultam az utcákon, mentem egyenesen, hátra, balra és végül el is tévedtem, zsákutcába kerültem. A reményem, hogy megtalálom a helyet amit keresek, halványodott. De nem adtam fel, hátrafordúltam és megpróbáltam ugyanazon az úton kimenni ahol jöttem. Végül ugyanazon az úton voltam ahol délben Bennyvel. Sietni kezdtem. Eltelt tíz perc, húsz és végül amikor már kezdtem feladni, megláttam egy ismerős alakot. Elkezdtem rohanni és végül nem bírtam tovább. Kiáltani kezdtem.
- Benny! Állj! - és valahogy újból zokogni kezdtem.
Bennyt látszólag megijesztettem, de végül kapcsolt és elém rohant.
- Jézusom, Orsi veled mi történt?! Miért rohangálsz ilyen későn sírva? - ölelt magához - és vizes hajjal?! - kérdezte ijedten.
- Nem volt időm megszárítani. - suttogtam lenyugodva a karjai között.
- Figyelj - törölte le a könnycseppeket - bármi történt, most nyugodj le. Azután mindent megbeszélünk.
Leült a legközelebbi padra és egyenesen az ölébe ültetett.
- Nem muszály itt ülnöm. Ha akarod, ülhetnék melléd is. Úgy neked is kényelmesebb lenne. - tiltakoztam bocsánatkérően.
- Mikre még gondolsz?! Talán meg akarsz fázni? - húzott a mellkasához - Pihenj mert rádfér.
Lecsuktam a szemem és nem gondoltam semmire. Hallgattam a Benny szívének monoton dobbanásait. Sok perc eltelhetett. Amikor kinyítottam a szemem korom sötétség volt. A csöndet Benny szakította meg, amitől egy kicsit összerezzentem.
- Figyelj.. a délutánnal kapcsolatban..amikor a fiúk  kérdezték hogy te vagy a csajom.. - nézett rám - neked mi lenne a válaszod?
- Hát - gondolkodtam - én azt válaszolnám hogy...- de a válaszom Benny telefon csörgése szakította félbe.
- Sajnálom. Fontos - nézett rám Benny bocsánatkérően. - Halló.
- Benny, mi a francot csinálsz?!- hallottam Sziki zavart hangját.
- Sziki, nyugi! Gyere érünk. Sürgős. Itt vagyunk a kis kávézó előtt. Siess! - mondta nyugodt hangon Benny.
- Vagyunk?!
- Elmagyarázom majd. Szia. - tette le Benny a telefont. - Szóval? - nézett rám.
- Szóval..Ha engem kérdeznének, azt mondanám hogy te vagy a barátom - pirultam el, mire Benny kuncogva előnyösen maga felé fordított.
- Le nyugodtál? - simogatta lágyan az arcom.
- Ühm. - mire Benny a kezei közé vette a fejem és lassan hajolni kezdett felém. Tudtam hogy mire készül, de nem ellenkeztem. Sőt, az igazságot megmondva nagyon szerelmes lettem Bennybe. Hagytam hogy az ő ajkai az enyémhez érjenek. Lágyan megcsókolt majd magához húzott.
- Szeretlek. - suttogta.
- Én is. Te mit mondanál nekik? - öleltem át.
- Hogy te vagy a barátnőm. Örökre velem maradsz? - nézett a szemembe mosolyogva.
- Mindörökre. - lassan fölé hajoltam, de a meghitt pillanatot egy autó hangos fékezése szakította meg.
- Na, itt vagyok! - szólalt meg egy számomra ismerős hang.
- Sziki?! Te tudsz vezetni?! - csodálkoztam.
- Nem szeretem ha alábecsülik a képességeim. Mindenki tud, csak Oli nem. - vigyorgott - Mi történt, Orsi? - váltotta komolyra a szót.
- Én is szeretném tudni. - ölelte át a derekam Benny.
- Hát...egy kicsit hosszú. - kezdtem volna mesélni a történteket, de Benny félbeszakított.
- Szerintem várjuk meg amíg hazaérünk. Ha mindhárman itt ácsorgunk valószínüleg megfázunk - mondta.
- Jó lenne ha mennénk. - helyeselt Sziki mire Benny az autóhoz vezetett és kinyította az ajtót.

Az úton a fiúkat hagytam beszélgetni, amúgyis eléggé kimerült voltam így inkább Bennyhez bújva pihentem. 22 óra 37 perckor érkeztünk meg, majd miután Sziki megmutatta hogy hogyan parkol le, bementünk.
- Tényleg, mi a csapatnevetek? - jutott eszembe, miközben a liftre várakoztunk.
- ByTheWay. - válaszolták egyszerre.
- És mikor hallhatlak titeket énekelni?
- Hamarosan. - mondta Sziki és csodálkozva Bennyre nézett, hogy ma fogjuk őket újranézni.

Oli és Ya Ou csodálkozva néztek rám, mire mindhárman leültünk és magyarázkodni kezdtem. Mindent elmondtam, úgy ahogy történt. A relytéjes telefonhívástól egész addig hogy rátaláltam Bennyre. A fiúk meghatódtan hallgatták a történteket. Végül, amikor végeztem Oli szólalt meg:
- Ha szeretnéd itt maradhatsz amíg anyud elmegy. De azért hívd fel hogy megnyugodjon.
- Szerintetek aggódik értem? - kérdeztem szomorúan.
- Igen, mint minden anya. - helyeselt Ya Ou. - Figyelj, mi leugrunk pizzáért, addig nyugodtan beszélhetsz vele. Senki sem fog zavarni.
- Rendben. - egyeztem bele. - Siessetek vissza. - néztem Bennyre.
- Sietünk. - ölelt meg Benny. - Szeretlek.
- Én is. Sziasztok.

Végül, amikor elmentek, kimentem a teraszra és anyum számát tárcsáztam. Csörgött.
- Szia anya, én vagyok Orsi.
- Orsi drágám, annyira sajnálom a történteket.
- Semmi baj. Megbocsátasz a tetteim miatt? - kérdeztem szomorúan.
- Persze.
- Amúgy én Bennynél vagyok. Te mikor mész Londonba? - kérdeztem szorongva.
- Holnap. - jött a kemény válasz.
- Értem. Akkor holnap segíteni fogok pakolni meg ilyesmi...
- Rendben. Jó éjt. Szia.
- Viszont anya. Szia. - majd letettem a telót. Bár többet nem fogom látni, a fiúknak igazuk volt. Megkönnyebűlve néztem a csillagos eget, bár a hideg széltől összerezzentem. Az ajtó becsapódott.
"Megjöttek a fiúk" - gondoltam.
- Fiúk, itt gyönyörű a kilátás. - suttogtam, de választ nem kaptam.
- Fiúk?! Itt vagytok?!
- Ők nincsenek. De én itt vagyok. - szólalt meg egy hang, mire rémülten hátra fordúltam. - Ne félj! - suttogta, majd lassan megindult felém.

"Segítség!"